Ocelot
(Leopardus/Felis pardalis)
Értékes, foltos, selymes fényű, puha gereznájáért vadásszák. Viszonylag kis termetű, nagyon hajlékony és fürge mozgású macskaféle ragadozó. Néha párducmacskának is nevezik. Amerika legismertebb kismacskája. Elterjedési területe az USA déli államaitól Peruig és Észak-Argentínáig nyúlik. A legerőteljesebb, legnagyobb példányok az Amazonas-medencében élnek. Teljes hosszuk 95-135 cm között változik, vállmagasságuk kb. 50 cm. Testsúly 9-14 kg. Aranysárgás és fehér alapon sávozott, pettyezett mintázata kiváló álcázást biztosít számára. Az ocelot a sűrű, háborítatlan erdőket kedveli. Ügyesen mászik és otthonosan mozog az ágak között. Az emberi településeket általában kerüli, de az éhségtől űzve ide is behatol és ilyenkor nagy vérengzést csinál a háziszárnyasok között. Néhány négyzetkilométeres területét szagjelekkel jelöli. Állítólag közös territóriumban, párosan élnek, de vadászni egyedül járnak. Olykor a földön is portyázik. Fő táplálékukat majmok, rágcsálók és madarak képezik. Érzékszervei kifinomultak. Feltűnően nagy szeme az éjszakai látáshoz alkalmazkodott. A többi macskaféléhez hasonlóan, szeme fényérzékelő hártyája -retina- mögött kialakult egy fényvisszaverő réteg, mely az egyébként elvesző fényt visszavezeti az érzéksejtekre. Nesztelen járásával, és környezetébe olvadó bundájával szinte észrevehetetlen. Áldozatára lesből támad, egyetlen harapással öli meg azt. Korábban rengeteg ocelotot vadásztak le gyönyörű bundájáért. Az 1970-es, 80-as években évi kétszázezer gerezna került piacra. Az ocelotok száma ezen okból drasztikusan megcsappant. A helyzetet tovább súlyosbította, hogy az ocelotok vemhessége sokáig tart, és alomszámuk is alacsony. Vadászatukat és bundájukkal való kereskedést a legtöbb országban betiltották, ezért egyedszámuk, ha lassan is, de emelkedőben van. Az ocelotot egy időben háziállatként próbálták tartani. Kiszámíthatatlan természete és bűzös szaga miatt azonban nem a legideálisabb házikedvenc.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése